|
Vendégünk volt az árvíz sújtotta Szendrői gyülekezet ifjúsági csoportja.
Június 10-én jártunk Szendrőn a budai gyülekezet adományát vittük el az ottani árvízkárokat szenvedő református gyülekezethez. Beszámolót ld ITT >>> A hetek óta az árral és annak következményeivel küzdő fiatal helyi lelkipásztor házaspár Benke András és Kinga kérdésünkre, hogy miben segíthetünk még, a korábban a nyárra tervezett ifjúsági-konfirmandus tábort említették. Az árvízzel szembeni küzdelemben nincs idejük, módjuk a szervezésre, szálláskeresésre. Jó lenne, ha ebben segítséget kapnának. És lőn! Literáty Zoltán budai lelkész segített a budapesti Teológia pilismaróti vendégházát megszerezni a 20 fős csoport számára. Az árvízkárosultak javára közben összegyűlt gyülekezeti adományokból pedig a költségek fedezését is meg tudtuk oldani, így sok olyan gyermek is részt tudott venni az egyhetes gazdag programon, akik a támogatás hiányában a családok nehéz anyagi helyzete miatt ezt nem tehették volna meg. A táborból hazafelé két napra vendégeink voltak a fővárosban. Szombaton közösen megnéztük a Kossuth tér nevezetességeit majd a Parlament nevezetes termeit is végiglátogattuk az előre megrendelt idegenvezetéssel. Utána a Szilágyi Dezső téri gyülekezeti teremben közös ebéden vettünk részt, amit Braczkó Zsuzsi a diakóniai bizottság tagja főzött, Bánné Joli pedig előre megsütötte a finom süteményeit a vendégek számára. Délután a budai Várban tettünk egy kis sétát, a nagy melegben többször megpihenve, mely sétát egy nagy közös fagyizással zártunk le. Hat órára jöttek a szállásadók, akik házaikba befogadták a fáradt vendégeket. A nagy nyári szabadságolások ellenére mindenkinek lett szállása is. Szállásadóink, akik a kis vendégeket befogadták - Jármiék, Lakicsék, Dobosy Pálné, Ónodi Mária, Gyenesék, Berzéteiék és Csenki Zsuzsa - szombati vacsorával, vasárnapi reggelivel és útravalóval is ellátták a vendégeket.
Vasárnap a délelőtti istentiszteleten a fiatalok két szép énekkel köszöntötték a budai gyülekezetet. Itt köszönte meg a szendrői lelkipásztor a budai reformátusok támogatását, anyagi és lelki segítségét, amit az árvízi károk hallatán már júniusban eljuttattak az ottani református közösségnek. A budai gyülekezet által átadott pénzadományt bónusz formájában osztják ki az árvízkárosult családoknak. Ezek a bónuszok az árvízkárok helyreállítására vásárolt építőanyagra, egyéb hiányzó, az árvízben megsemmisült használati tárgyakra, élelemre válthatók be a helyi boltokban. Az istentisztelet utáni a vasárnapi ebédjük elkészítésében Fridrikné Sárika és Kis Tamás volt a segítségünk, aki az ebéd befejeztével a Keleti pályaudvarra is kikísérte a vendégeket. Egy Istentől megáldott szép napot tölthettünk együtt, reményeink szerint lesz folytatás. A kapcsolatainkat szeretnénk tovább építeni. Ősszel szeretnénk őket meglátogatni és reményeink szerint az árvízkárosult gyülekezet tagjai is vendégeink tudnak lenni az év második felében. Hálásan köszönjük a lehetőséget Istennek, hogy újra megtapasztalhattuk a testvéri együttlét örömét! Istené legyen a dicsőség mindezért, hogy ismét mindent oly szépen intézett! A budai református diakóniai szolgálat |